Hunok Nagy Szövetsége
Felhasználók
Online vendégek: 1

Online tagok: 0

Regisztráltak: 3
Legújabb tag: gaya
Üdvözlet
Üdvözlünk az oldalon
Köszöntő

Köszönti Önöket Nagy Bálint a Hunok Nagy Szövetségének elnöke!

 

A Hunok Nagy Szövetségének bejegyzése  2009. december 24.-én vált jogerőssé! A magyarság összefogására, felemelkedésére és fennmaradására jött létre! A 2018-es választásokra  megkezdjük a felkészülést,  melyen elsöprő többséggel  győzni fogunk!

 

CÉLUNK: hogy utat mutassunk minden magyar embernek (határon innen és határon túl) hogy egy élhető, felemelő és virágzó társadalmi jólétet hozzunk el a magyarság, nemzetünk számára. Tudjuk, hogy az emberiség  sorsa a magyarság kezében van. Tudásunkkal olyan magas szintre emeljük nemzetünket,  melyre az utókor is méltón, büszkén fog visszaemlékezni!

Várom hozzászólásaikat, építő javaslataikat, mellyel közösen  élhetőbbé tehetjük a magyarság életét!

A polip hálójában a világ országai?
GLOBÁL
Magyarország pénzügyeit Londonból irányítják
Joris Luyendijk a bankárok erkölcsnélküliségéről, a Magyarországról meghozott londoni döntésekről és Bernie Sandersről

Wekerle Szabolcs, 2016. május 22., 10:50, frissítve: 15:13
Joris Luyendijk évekig faggatta a londoni pénzügyi világ dolgozóit. Globalistaként ment oda, kiábrándultan tért vissza
Joris Luyendijk évekig faggatta a londoni pénzügyi világ dolgozóit. Globalistaként ment oda, kiábrándultan tért vissza Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
A holland újságíró, Joris Luyendijk 2011-től két éven keresztül blogot írt a The Guardian című lapnak Európa pénzügyi központja, a londoni City működéséről. Amikor odaköltözött, még hitt a globalizációban, mire végzett, már egyáltalán nem: az emberek, akik a világot irányítják, nem ijesztőek, de maga a rendszer rémisztő, és bőven benne van egy újabb gazdasági világválság kockázata – véli Luyendijk, akivel budapesti látogatásán beszélgettünk.
– Éveken át készített interjúkat a londoni Cityben dolgozó emberekkel, nyakig merült ebbe az Európa pénzügyi központjának számító világba. Hogyan kell elképzelnünk ezt a közeget? Olyan, mint a Wall Street farkasa című filmben?
– Egyáltalán nem. Ezt gondolni nagyjából olyan közhely, mint hogy a magyarok mind szalámit esznek. Amikor kiköltöztem Londonba, nekem is voltak prekoncepcióim: úgy gondoltam, a bankárok mind pszichopata, kokainfüggő szörnyetegek. Aztán ahogy megismertem őket, rájöttem, hogy erről szó sincs. Teljesen normális emberek – és épp ez bennük a rémisztő. Ha szörnyetegek lennének, legalább tudnánk, mire számíthatunk velük kapcsolatban. De nem: ezek rendes, esendő emberek egy szörnyűséges rendszerben.

– És tisztában vannak vele, hogy a rendszer, amelynek részét képezik – ahogy ön fogalmazott –, szörnyűséges?
– Részben tudják, de nem mindannyian. Ha pedig sejtik, akkor is hamar felmentik önmagukat. Egyrészt amit tesznek, az mind törvényes. Másfelől azt mondják, jogosan, hogy ha ők nem csinálják, jön más, és csinálja. Ráadásul ezek az emberek rettentő sokat dolgoznak, belekerülnek egy alagútba, ki sem látnak belőle, sokuk nem is igen gondolkozik a tágabb összefüggéseken.

A holland újságíró szerint a multik hatalma ellen csak a politika léphet fel, ehhez viszont lejjebb kéne adnunk a cinizmusból A holland újságíró szerint a multik hatalma ellen csak a politika léphet fel, ehhez viszont lejjebb kéne adnunk a cinizmusbólFotó: Végh László / Magyar Nemzet
– De azt tudják, mekkora a felelősségük?
– Nem. Valóban kedves, normális emberek, de felelősséget egyáltalán nem éreznek. Hogy miért? Feltételezem, hogy Magyarországon nem lehet csak úgy, öt perc alatt kirúgni valakit a munkahelyéről. A Cityben ez minden további nélkül lehetséges. Az ember kimegy ebédelni, visszajön, és már nem találja ott a kollégáját. Vagy kiugrik egy kávéért, és amikor jönne vissza, nem működik a belépőkártyája. Zero job security, zero loyalty: nulla munkaügyi biztonság, nulla lojalitás. Ebben a légkörben nem csoda, ha az ott dolgozók úgy vélik: ha a bankom ilyen gyalázatosan bánik velem, miért várnák el, hogy én ne így viselkedjek az ügyfelekkel? Ott ül valaki Londonban egy nagybanknál, és elad egy csomó hitelterméket egy távoli országba, mondjuk Magyarországra. Könnyen lehet, hogy két-három év múlva, amikor a hitelfelvevők bajba kerülnek, már messze jár – nem felelősségre vonható, ezért nincs is felelősségérzete.

– Amikor elvállalta a The Guardian felkérését, hogy blogot ír a londoni Cityről, laikusként érkezett a brit fővárosba, korábban nem foglalkozott a témával. Hogyan nézett ki az első munkanapja?
– Felhívtam telefonon és megkerestem ímélben mindenkit, akiről csak tudtam, hogy a Cityben dolgozik, vagy ismer valakit, aki ott áll alkalmazásban. Nem lenne kedve beszélgetni velem? – tettem fel a kérdést. Hónapokig csak nemleges választ kaptam, és már azt hittem, fel kell adnom, ez nem fog sikerülni. Aztán nagy nehezen találtam néhány embert, aki szóba állt velem. Persze szigorúan név nélkül, sőt még a leírt interjúkat is átnézték, és kihúztak belőle minden olyan részletet, amelyből ki lehetett volna következtetni, kik ők. Egyikük például minden rázósabb, a bankvilágra vonatkozó állítását benne hagyta a szövegben, azt viszont, hogy mindig teával kezdi a napot, kivette, mondván, a cégénél csak ő teázik reggel, így mindenki azonnal tudná, hogy szóba állt egy újságíróval, ami a Cityben a fő bűnök egyike. Miután megvolt néhány interjúm, és feltettem őket az internetre, egyre többen jelentkeztek, hogy ebben szívesen részt vennének. Emberek kerestek, hogy beszélgetnének velem, veszélyeztetve az állásukat is, miközben ettől semmilyen anyagi hasznot nem remélhettek. Ez is bizonyítja, hogy nem szörnyetegekről van szó.

– Lehet, hogy megkönnyebbülést, valamiféle lelkifurdalást csillapító eszközt jelentettek számukra ezek az interjúk?
– Sokaknak megkönnyebbülés volt beszélni erről, igen. Sokan sorolták fel a korábban említett mentegetőzéseket is: ha én nem csinálom, más megcsinálja, mit tehetnék? Nyilvánvalóan jólesett nekik beszélniük ezekről a dolgokról.

– Egy interjúban azt nyilatkozta, azzal ment a Citybe, hogy megtudja, milyen erkölcsök mozgatják ezt a világot. Aztán kiderült, hogy erkölcsről nemigen lehet beszélni ebben a kontextusban. Másra számított?
– Jó kérdés. Valójában nem azt vártam, hogy erkölcsös emberekkel találkozom majd, hanem vagy erkölcsös, vagy erkölcstelen emberekkel. Ott aztán arra döbbentem rá, hogy ezek az emberek se nem morálisak, se nem immorálisak – hanem amorálisak. Nem jók, nem rosszak – semlegesek. Részt vesznek valamiben, amiről alig gondolnak valamit, de tudják, hogy amit tesznek, az törvényes, ezért nincs lelkifurdalásuk. Érdekes, miután elkezdtem közölni az interjúkat, számos ember írt nekem a gyógyszeriparból, olajcégektől, élelmiszerkonszernektől: hiszen ez pont így van nálunk is! Pontosan olyan, mint a mi világunk! Logikus: aki gyógyszercégnél dolgozik, annak az az érdeke, hogy minél több gyógyszert adjon el. És a kifogásai ugyanazok: ha nem mi, megteszi majd más. Ne felejtsük el, hogy tőzsdei cégekről beszélünk. A valódi úr a részvénytulajdonos. Ha nem működik jól a cég, a részvénytulajdonos gyorsan másikat keres magának. Ez, hogy lényegében megfoghatatlan a megbízó, eltávolítja az ezeken a területeken dolgozó embereket a morális megfontolásoktól.

– Londonban van Európa pénzügyi központja, írja Vakrepülés című, a Cityről írt könyvében. Ezt mennyire kell szó szerint értenünk?
– Teljes mértékben. A magyar cégek vezetői háromhavonta járnak ki Londonba, és igyekeznek meggyőzni az ottani elemzőket, hogy a terveik, a működésük megfelelő, és nyereséget fog eredményezni. Ha nem sikerül elmagyarázniuk a szempontjaikat, ha Londonban úgy döntenek, hogy a magyar gazdaság nem jó irányba tart, és a magyar fizetőeszköz nem értékes, azt minden magyar polgár azonnal érzi. Londoni irodákban számos olyan, magyarul beszélő banki szakértő ül, aki naponta végignézi a magyar sajtót, és próbálja kikövetkeztetni, egy-egy gazdasági hír milyen hatással lesz az országra, mi az, amiből lehet vagy érdemes pénzt csinálni. Vagyis: Magyarország pénzügyi központja nem Budapesten van, hanem Londonban. Ahogy Hollandiáé és a többi európai országé is. Elképesztő, hogy gazdaságilag milyen mértékben függünk a Citytől. Egy olyan rendszertől, amelynek a működtetői, mint már beszéltünk róla, pillanatok alatt lecserélhetők, ilyenképpen számonkérni is jóformán lehetetlen őket.

Joris Luyendijk: Hiába várjuk, hogy ez a rendszer magától megváltozzék: ha változtatni akarunk, jobb törvényekre van szükségünk Joris Luyendijk: Hiába várjuk, hogy ez a rendszer magától megváltozzék: ha változtatni akarunk, jobb törvényekre van szükségünkFotó: Végh László / Magyar Nemzet
– Mindez elég félelmetesnek hangzik. Van okunk a félelemre?
– Nagyon is. A félelem a veszélyre adott természetes reakció, márpedig ezek az emberek veszélyt jelentenek. Még akkor is, ha, mint ugyancsak szó volt már róla, ők maguk ezt nem tudatosítják magukban, és ezernyi kifogást eszelnek ki, miért nem káros a tevékenységük. Hiába várjuk, hogy ez a rendszer magától megváltozzék: ha változtatni akarunk, jobb törvényekre van szükségünk.

– Igen ám, csakhogy egy interjúban elmondta, a politikusok milyen ijesztően közel vannak a pénzvilághoz.
– Ez igaz, de a politikusok leválthatók, és kereshetünk helyettük olyanokat, akik szembe mernek és akarnak szállni ezzel a pénzügyi hatalommal. Érdekes lenne például, ha a választások előtt tartott tévévitákon az újságírók mindig, következetesen feltennék a kérdést a hatalomba készülő politikusoknak, hogy – például – garantálják-e: leendő pénzügyminiszterük sohasem fog nagy pénzügyi cégnél dolgozni? Volt-e, van-e állásuk, megbízásuk nagybanknál, befektetőcégnél? Európa számos, tíz-tizenöt évvel ezelőtt aktív politikusa ma a legnagyobb cégeknél áll alkalmazásban. Ezt az összefonódást meg kell szüntetni.

– Lát erre esélyt?
– Bernie Sanders a maga antikapitalista programjával például elég messzire jutott az amerikai előválasztáson. Egy olyan közegben, ahol Hillary Clinton korábban beszédenként kétszázezer dollárt kasszírozott a Goldman Sachstól. Persze nem ő az egyetlen a vezető politikusok közül. Tony Blair évi két és fél millió fontot kap tanácsadói szolgálataiért a J. P. Morgantől, Alistair Darling volt brit pénzügyminiszter ma a Morgan and Stanley-nek dolgozik. Hollandiában jellemzően baloldaliak, volt szociáldemokrata politikusok, korábbi szakszervezeti vezetők lépnek erre az útra. Az olyan establishmenten kívüli politikusok, mint Marine Le Pen, Nigel Farage vagy éppen a holland Geert Wilders épp azért tűnhetnek hitelesnek, mert feltételezhetjük, hogy ők ilyen mértékben sohasem fonódnak össze a globális pénzhatalmakkal.

– Nem tűnik a globalizáció feltétlen hívének. Ez már az előtt is így volt, hogy a Cityről írott blog kedvéért Londonba költözött?
– Egyáltalán nem: mindig is hittem a globalizációban. Most viszont látom, hogy míg a bankok világszinten működnek, a kormányok pedig nemzeti szinten, és a bankok mára jóval erősebbek lettek, mint bármilyen kormány. Ha egy politikai erő meg akarná regulázni őket, egyszerűen fogják magukat, és elmennek máshová. Ugyanez vonatkozik a többi iparágra a gyógyszergyáraktól az élelmiszeriparig. És ez nagyon nem jó – vagyis ma már nem tartom jónak a globalizációt. Ezzel párhuzamosan viszont elkezdtem némileg hinni a politikában. Korábban én is úgy néztem a politikusokra, ahogy az angol közmondás sugallja: showbusiness for ugly people, vagyis a csúnya emberek show-ja. Azt gondoltam, a politika unalmas, sótlan, béna emberek biznisze. Most viszont úgy látom, a politika az egyetlen, amely képes ellenőrizni és megfékezni a pénzvilágot. Épp ezért már soha nem mondanám, hogy ugyan, minden politikus egyforma, mind korrupt, nem bízhatunk bennük. Ha ezt mondjuk, azzal az esetleg felbukkanó olyan politikusok munkáját is lehetetlenné tesszük, akik valóban képesek lennének változást elérni. És a bankok éppen ezt akarják. Legyinthetünk Bernie Sandersre is: ha odakerülne, éppolyan lenne, mint a többi! De ez cinizmus, és a banknak semmi sem áll inkább érdekében, mint a cinizmus.

– Mit gondol, újra kitörhet olyan pénzügyi válság, mint 2008-ban?
– Hiszen már túl is vagyunk rajta. Görögországban mi történt? Amerikában a bankok nyakló nélkül hiteleztek, ebből lett 2008. Európában a bankok ész nélkül öntötték a pénzt Görögországba, aztán, miután kipukkadt a lufi, széttárták a kezüket, az EU pedig megmentette őket. Átvették az összes kintlevőségüket, és próbálják a görögökkel visszafizettetni. Ma minden európai polgárnak súlyos adóssága van – a bankok miatt. De nem tanulunk semmiből. A hitelezés újra pörög, vehetünk megint autót, lakást, bármit, és elhitetik velünk, hogy ez azért van, mert gazdagabbak vagyunk. De ez csupán a jólét. A bankok több pénzt csinálnak, ebből vásárolunk, miközben a gazdaság nem növekszik számottevően. 2008-ban nekimentünk a falnak, és visszapattantunk. Erre most megint megyünk a fal felé, és majd megint visszapattanunk. Ám ez nem tarthat örökké – a fal idővel le fog dőlni.



















































A felső kaszt gyilkoltatja le az emberiséget! Ők a ti, gyilkosotok!






























A felső kaszt és a hatalmon lévők a terroristák!

























































A cionizmust és a democsokráciát a nép felszámolja tűzzel,vassal hamarosan!


















Bűnözők! Mit tettetek a magyarokkal?! Nem marad bűntettlenül tetteitek!

Présházblues

Gazdasági menekültek Pilisen

Akár háromezren is lehetnek azok a budapestiek, akik a munkanélküliség, a devizahitelek vagy éppen az általános kilátástalanság miatt a Pest megyei Pilis présházaiba és gazdasági épületeibe költöztek. A komfort nélküli épületekben, víz és olykor villany nélkül, ősszel sárban, nyáron porban próbálnak alámerülni, hogy kibekkeljék a kibekkelhetetlent.
Beszív, kifúj, lazít, fülel.

Pilis településének a szélén relaxálunk, és azt élvezzük, amiből városi embernek talán a legkevesebb jut: a csendet. Nem süket ez a csend, nem üres, van inkább valami teltség benne. Bogár zümmög, madár fütyül, kapuzsanér nyikordul valahol, néha egy távoli repülőgép zaja is eljut idáig, de mindez csak érleli, mélyíti tovább.

– Hallják? – kérdezi mellettünk Paunász Istvánné egykori ápolónő és számviteli vezető. – Budapesten nem találni ilyet.

Sokba van pedig ez a csend az asszonynak. Pár éve még Rákospalotán, a Régi Fóti úton volt lakása, amelyre hatmillió forintos svájcifrank-alapú kölcsönt vett fel. Nem sokkal később már tizenegymillióval tartozott a banknak, végül kénytelen volt eladni az ingatlanát, hogy törleszthessen. Abból a pénzből, ami megmaradt, itt, Pilis külterületén vásárolt egy átalakított présházat. Nem a romantika miatt, hanem mert erre futotta.

pz

– Romantika? – mosolyog most a szón. – Néha arra gondolok, hogy ez a semmi közepe: nincs rendes út, nincs vezetékes víz, nincs csatorna, a vasútállomás négy és fél kilométerre van.

– És hogy jut el oda?

– Mármint ha nincs sár? Akkor autóval. Esetleg biciklivel. Vagy sehogy.

Alacsony, szemüveges asszony, barnásvörös haját valószínűleg festi. Mikor beszél, lemondón biggyeszti a száját.

– Gyönyörű lakásom volt, négyszobás, amerikai konyhás. És most tyúkot tartok, hogy megéljek.

Azzal elhallgat. Talán Budapestre gondol ebben a pillanatban, a városra, ahol nincs budi és nincs földút, ahol a bolthoz csak át kell menni a zebrán, Budapestre, amely negyven kilométer csupán ide, de ahová soha nem jut már vissza.

Pilis olyan a térképen, mint egy félbevágott lekváros bukta. Középen az a kevéske dzsem ott a belterület, amelyet körbevesz egy vastag réteg tészta, amelyen át kell rágnia magát az embernek, hogy valami édeshez jusson. Az ország legnagyobb külterülete ugyanis az itteni, amely a település nyolcvanöt százalékát teszi ki. Hajdan bort csinált erre mindenki, karcos, savanyú, homoki bort. A hetvenes években aztán egyre kevésbé ment az üzlet, lassan elnéptelenedtek a szőlők, üresen álltak a présházak.

A rendszerváltás után viszont új lakók költöztek beléjük. Manapság divatos szóval talán gazdasági menekültnek neveznénk ezeket az embereket. Ők voltak a rendszerváltás vesztesei, akik hirtelen munka és jövedelem nélkül maradtak, akik nem bírták fizetni a rezsit, a nagyváros költségeit, ezért úgy döntöttek, eladják, amijük van, kiköltöznek valami olcsó helyre, és meghúzzák magukat.

– Amolyan pufferzóna vagyunk Budapest és a környező vidéki városok között. Vannak, akik a fővárosból kikoptak a magas költségek miatt, mások viszont éppen oda igyekeznek, de nem akarják az ottani bérleti díjakat fizetni. Ez a kétirányú vándorlás pedig nagyrészt itt csapódik le nálunk – Pilis polgármestere, Simó Gáborné mondja majd ezt később a hivatalában, ahol felkeressük. Egyelőre azonban még csak a külterületen zötykölődünk, nyeljük a port, és nézelődünk. Sok látnivaló amúgy nincs erre. Apró présházak és egykori gazdasági épületek szegélyezik az utakat, néha egy-egy sor szőlőtőke utal a hajdan virágzó borkészítésre. Kutyák ugatnak, sok udvart gaz ver fel, rozsdásodó, rendszám nélküli autók bújnak szégyenlősen a falak mellé. Nevük sincs már errefelé az utcáknak, mintha az aszfalttal együtt a fantázia is elfogyott volna. Helyrajzi számok jelölik csupán az épületeket, és minden harmadikon ott áll a felirat: Eladó. Jól mondta Paunászné, a semmi közepén vagyunk. A homok szürkén olvad össze az éggel, sivár vidék ez, elhagyatott, kilátástalan. Tényleg nem tudjuk, mi vehet rá valakit arra, hogy ideköltözzön.

Ez persze nem igaz, mert pontosan tudjuk: a szükség.

Ajtai József szomorú, műlábas, hatvankét éves férfi, akinek egyetlen szenvedélye van, a festés. A szomorú ember története is szomorú.

– Kolozsváriak vagyunk, ’91-ben jöttünk át, mert azt hittük, hogy Magyarországon jobb lesz – meséli. – Volt egy családi vállalkozásunk, takarítással, kertészkedéssel foglalkoztunk, próbáltunk valahogy a felszínen maradni. 1999-ben aztán a Lágymányosi hídnál elütött egy autó.

– Ki volt a hibás?

– Ő. De ez most már mindegy. Dolgoztam tovább, nem foglalkoztam a sérülésemmel, nem mentem kezelésre. Hét évvel később a jobb lábamat térd alatt amputálni kellett, és ettől kezdve csúszni kezdtünk lefelé.

Feltűri a nadrágot a lábszárán, mutatja a művégtagot, amelyet nemsokára cserélni kell, mert a lába tovább sorvad. Az első szobában ülünk, mögöttünk egy másik szoba nyílik, abból pedig még egy, felfűzve egyik a másik után, mint a régi parasztházakban. A falon, a szekrénynek támasztva, az asztal alatt és egyáltalán mindenütt festmények, grafikák vannak: lovak, életképek, emberek II. Rákóczi Ferenctől Oszama bin Ladenig. Látszik, Ajtai lefest mindent, amire csak ráesik a szeme.

– Szeretnek itt élni? – kérdezzük, hiszen a zsúfoltság ellenére akár lakályosnak is mondanánk a helyet.

– Persze. Olcsón kaptuk meg ezt a présházat, hatszázötvenezer forint volt, kipofoztuk, megnagyobbítottuk, átalakítottuk – mondja. – Látják, ide például boltíveket csináltam, amikor összenyitottuk a szobákat. De most el kell mennünk innen.

– Hogyhogy?

– Nincs pénzünk. A feleségem közmunkás, én nem tudok dolgozni. Találtam egy másik présházat, kicsit lejjebb a dűlőn. Az kisebb, olcsóbb, ha ezt eladom, a különbözetből csak elleszünk egy darabig.

– Hát ennyire nincs pénzük?

Ajtai szeme párás lesz.

– Megmondom én, nem szégyellem: volt olyan karácsonyunk, hogy zsíros kenyérből állt az ünnepi vacsora.

Ránézünk. Itt ül ez a férfi előttünk könnyekkel a szemében, és egyszerűen nem tudunk mit mondani neki. Nem vigasztaljuk, még csak nem is dühöngünk együttérzőn, nem mondjuk, hogy a mocskos életbe, hogy ez nem lehet, hogy rohadjon meg az a világ, ahol így kell élni, csak nézzük ezt a sovány, csontos arcú férfit, és az asztalon babrálunk zavartan.

– Hát, viszontlátásra! – mondjuk végül, hosszú szünet után.

– Viszontlátásra! – mondja ő is.

Mielőtt a polgármesterhez indulnánk, teszünk még egy kört a külterületen. Nem is olyan egyszerű feladat ez, az idegen ugyanis könnyen összezavarodik, ha errefelé bolyong. Halesziszőlő, Bárószőlő, Papberek, Krekácsdűlő, Homokiszőlő – így nevezik a különböző településrészeket, de nem árt vigyázni, hisz Krekácsból például van Kis- és Nagykrekács, Homokiszőlőből pedig mindjárt hármat tartanak nyilván, amelyeket nagy ravaszul úgy hívnak, hogy Homoki egy, Homoki kettő és Homoki három.

Hogy el ne tévedjünk az úton, Barta Józsefné kísér el bennünket, a külterületen élők munkacsoportjának elnöke, mert ilyen is van már egy éve Pilisen.

– Vigyázzanak, mert innentől gödrös – mondja az asszony, amint elhagyjuk az aszfaltutat, de feleslegesen figyelmeztet: csak úgy dobál minket ide-oda az autó.

Hamarosan meg kell állnunk, hogy beszélgetni tudjunk.

– Most legalább maguk is látják, mi a helyzet – mondja. – Össze sem tudom számolni, hányszor kérvényeztük az önkormányzatnál, hogy csináljanak valamit az úttal. Egyszer még egy itteni nyugdíjas útépítő munkás javaslatait is becsatoltuk. Elmagyarázta, mi kellene ide: az utat minimum huszonöt centiméter vastagon barnás földdel vagy kőzúzalékkal le kellene hengerelni, a vizet pedig árkokba kellene vezetni, hogy ne a kapukban álljon meg.

pz

– És történt valami?

– Egy fenét. Pedig hat éve minden képviselő-testületi ülésen ott vagyunk, szerintem már herótjuk van tőlünk.

Alacsony, figyelmes szemű asszony Bartáné, Üllőről költözött ide, az ottani lakását pedig a gyerekének adta. Hajdan ápolónő volt, most természetgyógyászként egészíti ki a nyugdíját, gombászik, és azt teszi, amit szinte mindenki erre: állatokat tart.

– Állítólag hétmillió van elkülönítve a külterületi utak rendbetételére, de abból nem sokat költhettek eddig – folytatja. – Ígérték például, hogy kitesznek utcatáblákat, eligazító jelöléseket, hát láttak belőlük akár csak egyet is?

– Nem.

– Hát ez az! Pedig ha baj van, azok nélkül nem talál ide se a tűzoltó, se a mentő. Megesett, hogy két oldalról jöttek egyszerre, mert fogalmuk sem volt, hol keressék a beteget. Cím nélkül ráadásul nem lehet utolérni senkit. A nélkül csak van az ember, de nem létezik.

A földút közepén beszélgetünk, nyugodtan tehetjük, hiszen nincs forgalom erre. A présházakat nézzük egy darabig, az egyik kerítésére pillepalackból kivágott henger van erősítve, olyan, amilyenbe az újságot, levelet szokták tenni. Postás, itt? Az kizárt. Sokkal valószínűbb, hogy egy örök optimistával van dolgunk, olyannal, aki még tizenkilencre is lapot kér.

– Nem jár vissza Üllőre? – kérdezzük később Bartánét.

– Mennék én, de őszintén szólva nem nagyon merek – mondja. – A múltkor csak vásárolni voltam el, nem tartott két óránál tovább, de rögtön ellopták a kerítésem felét.

És nem mondja ki, de tudjuk, elátkozott helyen vagyunk.

Azám: a bűnözés! Létezik egy tavalyi kimutatás, amely a bűncselekmények számában az előző évekhez viszonyítva mintegy negyvenszázalékos csökkenést regisztrál, ám ennek némileg ellentmond a tapasztalat. Lopásokról hallunk különféle történeteket, rablásokról, késelésekről, épületekről, amelyeket pár nap alatt szétszedtek és elhordtak. A Rózsácskadűlő egyik házában a szintén Budapestről kiköltözött háromgyerekes Sárosi Anikó olyan természetességgel mondja, hogy „van egy nagy botom az ajtó mellett, és ha valaki be akarna jönni, hát fejbe vágom”, hogy szinte meglepődünk.

A Rózsácskadűlő egyébként is az egyik legelmaradottabb hely a külterületen. Ez már Pilis külső, sőt Pilis külső alsó, amelyen talán a madár se repül át szívesen. Itt még villany sincs, mármint nem fut az út fölött vezeték, amelyről aztán ügyes kezek legalább lopni tudnák az áramot. Marad tehát a generátor, az elemlámpa, a gyertya vagy a vaksötét. Este tényleg csak az jár erre, aki rosszban sántikál. A tolvajokról legtöbbet talán Bodzsár Pál, az egykori vasúti villanyszerelő tud mesélni.

– Látják azt a sárga házat? – kezdi rögtön. – Az a Sedró Jánosé. Hozzá például huszonháromszor törtek be, legutóbb száztíz liter borát ki is engedték, mert azt már nem tudták elvinni.

– Nem járnak erre rendőrök?

Bodzsár szemöldöke felszalad a csodálkozástól.

– Viccelnek? A múltkor azt tanácsolta nekem az egyik, hogy ha tolvajt látok, üssem agyon. Mondom neki, hülyéskedsz, hogy aztán te tedd rám a bilincset?

– Magától még nem loptak?

– Dehogynem. Tavalyelőtt ötven kiló krumplit meg tíz kiló hagymát. Azóta négypontos zár van az ajtómon.

– Nem túlzás az?

– Dehogy, mert mindig van mit védeni. Most például van lent a pincében ötven liter meggyborom. Szinte már likőr az, két deci után úgy beállnak tőle, mint az atom.

Azzal matat egy kicsit, majd egy üveget vesz elő.

– Pálinka – mondja. – Megkínálnám magukat, ha szeretik.

Beleszagolunk.

– Á! – mondjuk egy hosszú másodperc után, és olyan szomorúan nézünk, mint Tomi, a megfagyott gyermek Balogh Béla filmjében. – Szolgálatban soha.

És most már tényleg az önkormányzaton vagyunk. Simó Gáborné, a polgármester fekete hajú, határozott, pattogós beszédű asszony, aki mintha állandóan sietne valahová. Miközben a külterületről magyaráz, a falhoz lép, és egy térképen mutogat.

– A szóban forgó területeken általában tíz-tizenöt méter széles nadrágszíjparcellák húzódnak, amelyeken harminc négyzetméternél nem nagyobb, komfort nélküli épületek állnak. Ezeket lakják most be az ideköltözők. Eleinte persze örültek, jól hangzott, hogy potom pénzért vettek egy vidéki birtokot, de a valóság nem ennyire szép, és erre ők is hamar rájöttek.

– Miért?

– Mert ez külterület. Az utak rosszak, a dűlők mezőgazdasági művelés alatti, zártkertes besorolásban vannak, ahová nem lehet építési engedélyt kiadni. Ide elméletileg bejelentkezni sem lehet, bár volt idő, amikor megengedtük. Akkor meg annyian jöttek, hogy az ijesztő volt. Akadt olyan ingatlan, ahol huszonketten éltek életvitelszerűen – legalábbis papíron.

– Mit lehet ilyenkor csinálni?

– Én is ezt kérdezem sokszor. Az elődöm például azt javasolta, hogy hat négyzetméterben legyen megállapítva az egy főre jutó, létezéshez szükséges alapterület, de ezt a közigazgatási hivatal nem engedélyezte. Megtehettük volna persze azt, amit Monor. Ott például a Strázsahegyre már nem lehet csak úgy beköltözni, mert a monoriak kijelentették, hogy ők nem kérnek ezekből az emberekből, a borturizmust szeretnék inkább fejleszteni.

Simóné eljön a térképtől, és az asztalhoz ül. Harminc éve él Pilisen, körzeti ápolónőként, majd ápolási igazgatóként dolgozott. Ez az első ciklusa, eleinte szokatlan is volt a város vezetőjeként találkozni vele: megesett, hogy valaki a fogadóóráján tolta le a nadrágját azzal, hogy Csilluka, nézze már meg, itt fáj.

– Nem állítom persze, hogy a külterület homogén lenne, hisz vannak jobb és rosszabb részei – folytatja. – A Papberek például teljesen kulturált, de a Krekácsdűlőn vagy a Homokiszőlőn már történnek érdekes dolgok. Ha ide küldjük a gradert, hogy egyengesse el az utat, néha fejszével várják az emberek a munkásokat. Közvetlenül a felszín alatt futnak ugyanis a vezetékek, amelyekkel az áramot lopják.

– Hányan élhetnek a külterületen?

– Talán két-három ezren, de lehet, hogy még ennél is többen. Ahhoz képest, hogy Pilist hivatalosan tizenkétezren lakják, gondolhatják, mekkora probléma ez nekünk. Hiába nincsenek ugyanis ezek az emberek bejelentkezve ide, nálunk élnek, nem hagyhatjuk őket magukra.

Széttárja a kezét a polgármester.

– Tudják, mi az a pufferzóna? – kérdezi aztán.

Bólintunk.

– Hát azok vagyunk mi – mondja. – Egy óriási pufferzóna.

A pilisi képviselő-testület szociális bizottságának elnöke Gajdosné Nagy Tímea, egy harsányan nevető, testes asszony, aki hisz a reikiben, az agykontrollban, és akkora a szíve, hogy abba kétszer is beleférne az egész pilisi külterület.

– Én annyira sajnálom ezeket az embereket – mondja. – Bár leginkább a gyerekekért fáj a szívem. Sokan problémás, szétesett családban élnek, és ez legtöbbször viselkedészavaros magatartáshoz vezet. Csak Pilisen több a veszélyeztetett, bántalmazott gyerek, mint a járás kilenc településén együttvéve.

– Most csak a külterületről beszél?

– A statisztikák ezt nem veszik így külön, de tulajdonképpen ott a legrosszabb a helyzet. A településeken fő szabály szerint négyezer főre jutna egy családgondozó, ami Pilisen két és fél státust jelentene, de az önkormányzat épp a külterületiek miatt megduplázta ezt a számot.

Gajdosné elkomolyodik.

– Szerencsétlen itt mindenki, akár felnőtt, akár gyerek – mondja. – Aki egy présházban kénytelen élni az életét, az biztos nem örömében teszi ezt.

pz

Később kijön velünk a Homoki egybe, hogy az egyik legfrissebb kiköltözővel találkozzunk. Orgován Éva november óta lakik a külterületen, Újpestről jött ide, ahol huszonöt évig élt. Tavaly hat hónapig feküdt a pszichiátrián, közben elfelejtette meghosszabbítani a bérleti szerződését, és kirakták az utcára. Úgy meséli mindezt, hogy közben nem néz ránk, illetve ránk néz, de valahogy mégis kicsit mögénk. Akkor döbbenünk rá, hogy ez az asszony vak.

– Szemidegsorvadásom van – mondja. – Csak fényt és árnyékot látok.

Az egyetlen szobában ülünk, és amikor ezt halljuk, meglepődünk. Mindenütt rend van, szinte már feltűnő a tisztaság. Mintha megérezné, mire gondolunk, beszélni kezd.

– Állandóan locsolom szét a fertőtlenítőt, mert csótányok mászkálnak mindenütt. Rémes, ami itt van, én már nem is tudom, mit csináljak. Napokig csak fekszem az ágyon, a falnak fordulok, és élni sincs kedvem.

Ötvenhárom éves, de hirtelen olyan vékony lesz a hangja, mint egy gyereknek.

– Vissza akarok menni Újpestre – mondja azon a vékony hangon.

Olyan halkan tesszük be a kaput, amennyire csak lehet, de tudjuk, hogy hiába, egy vak úgyis hallja ezt. Aztán csak megyünk, ki tudja már, hányadszor át a külterületen. Megyünk az eladó présházak sorfala között, a gazzal felvert udvarok mellett, nézzük a tájat, a savószínű eget, a homokot, a kavargó port, és próbáljuk gyorsan magunk mögött hagyni ezt a helyet, ahol mindenből csak úgy árad a reménytelenség. Mint valami mantrát, úgy ismételgetjük közben a mondatot: csak ez ne legyen!

Csak ez ne legyen! Csak ez ne legyen!

Csak ez ne legyen soha!
(mno)

Bal-Rad komm: “…próbáljuk gyorsan magunk mögött hagyni ezt a helyet, ahol mindenből csak úgy árad a reménytelenség…de tudjuk, hogy hiába…”

-Budapesttől elfelé-mindegy milyen irányba-minden ilyen! Vidék-Magyarország! A pufferzóna. Akad néha egy-egy Felcsút.

“…Vissza akarok menni Újpestre…”

-Az lehet hogy vissza akar menni! De ahhoz el kéne indulni! A pufferzónából. Tömegesen! Minimum bunkósbotokkal. Arra lehet TÁMASZKODNI. Pilisről végig a négyesen. Végig a Ferihegyi gyorsforgalmin. Végig az Üllőin. Át a Kikörúton. Aztán az Alkotmánynál balra. Az Alkotmány végén pedig rászólni a botra: “Hej te bunkócska te drága…!

Van persze egy hosszabb út is! A szavazófülkénél kezdődik!




Magyar, ne edd a cion mérget...?!!




















A magyarok „égi” bejövetele? Megdöbbentő felhőket fotóztak Kárpátalján!

Ukrajna – Lovasok seregét mintázó felhőképet fotóztak le a minap Kárpátalján, Huszt közelében.

A megdöbbentő képződményt egy autós rögzítette kamerájával a Husztról nyugatra vezető országúton. A fekete felleg észak felől bukott át a Huszti Kapu-nak is nevezett völgyet északról karéjozó hegygerinc fölött.

A fellegek lovasok seregét rajzolták az égre, ahhoz foghatóan, ahogy a honfoglaló magyarok özönét szokták ábrázolni a festményeken. A mindössze percekig tartó képződménynek többen is tanúi voltak, így joggal hihető hogy a mellékelt fényképek nem valamely számítógépes fotószerkesztő program termékei – írja az UA-Reporter.
(szon)

Bal-Rad komm: “…A mindössze percekig tartó képződmény…”

-Meglátták onnan a magasból Délnyugat felé vetve tekintetüket-a Magyarországnak vélt területet! Megtorpantak. Az élenálló szólt a többieknek:

-Véreim! Magyarok! A Csodaszarvas átqrt bennünket. Nem a Csillagösvényre vezetett minket, hanem a csillagkoszorúba! Az ott előttünk meg vajdaság! Innemtül a Táttosnak fele adag kumiszt. Meg minden látomássa után meg kell leheltetni. Mindig részeg. Most kezdhetjük előlrül a Honfoglalást!-a fene a részeges fejibe.

Azzal aztán ahogy jöttek!-el is tűntek!



http://www.balrad.com/2016/05/22/jottek-lattak-folszivodtak/

























Hamarosan meg lesz oldva, minden deviza és nem deviza kérdés!


Erre vártak a devizahitelesek: heteken belül új elszámolás jöhet

A két évvel ezelőtti Kásler-féle devizahiteles döntéshez hasonló helyzet is előállhat a Kúria néhány héten belül megjelenő jogegységi határozatának köszönhetően. Egy decemberi Kúria-ítélet alapján kérdésessé vált ugyanis, hogy érvényesek-e egyáltalán azok a devizahitel-szerződések, amelyekből hiányzik a tarozás pontos devizaösszege. Várakozásunk szerint csak kisebbfajta elszámolást mer elindítani a Kúria azzal, hogy az eredeti tartozást újraszámoltatja. Fogalmunk sincs, hogyan!

Íme az ügy rövid összefoglalója:

Egy devizahiteles szerződésnél decemberben kimondták, hogy nem elegendő, hogy a forinttartozás összeg szerepel a szerződésben, ezért érvénytelenítették azt.

Hamarosan jogegységi határozatot hozhat a Kúria, mint 2013 decemberében és 2014 júniusában az árfolyamkockázatok áthárításáról, az árfolyamrésről és az egyoldalú kamatemelésről, a két utóbbi bizonyult tisztességtelennek.

Az a nagy kérdés, hogy érvénytelen-e attól egy (akár már forintosított) devizaalapú hitelszerződés, hogy nem tartalmazza a devizatartozás pontos összegét, csak annak forintértékét. A tömeges érvénytelenítésnek beláthatatlan következményi lehetnek.

Az árfolyamrés esetében a Kúria most is dönthet úgy, hogy a hiányzó láncszemet (jelen esetben devizaösszeget) az MNB hivatalos árfolyamának alkalmazásával pótolja. Ez esetben kismértékben kellene újraszámolni az érintett tartozásokat.

Ezt az Európai Bíróság 2014-es ítélete alapján csak egy meglévő szabály alapján tehetné meg (az árfolyamrés esetében ilyen volt a Ptk.-ban szereplő MNB árfolyam), sokak szerint azonban ilyen most nem létezik.

Négyféle következményt lehet elképzelni:

1. A szerződéseket érvénytelenítik, a megmaradt tartozások nagy része megszűnik.

2. A devizaösszeg hiánya miatt a hitelszerződéseket árfolyamkockázat nélküli forinthitellé nyílvánítják az alacsonyabb kamatszint megtartásával (nem valószínű eset, hiszen a szerződésekben szerepel, hogy ezek deviza alapúak).

3. Pótolja a Kúria a szerződés devizaösszegét, vagyis újraszámítja az eredeti tartozást, amely egy kisebbfajta elszámolást generálhat. Ez a legjózanabb megoldás, bár jogi kivitelezhetősége vitatott.

4. Minden marad a régiben, a Kúria elfogadja a folyósítási értesítőt, amelyben már szerepel a pontos devizaösszeg.

Mi történt eddig?
Egy nem ismert devizahiteles perre ment a bankja ellen, a kereset sikeres volt és a bíróság az adósnak adott igazat a Kúria. Emiatt bejelentették, hogy vizsgálják, lehet-e az ítélet alapján jogegységi határozatot hozni. Ennek az lenne az értelme, hogy az ítélet akésőbbi bírósági ügyeknél egyfajta precedensként szolgál.

A bíróság egyébként kimondta a szerződés érvénytelenségét, viszont ezen felül jogkövetkezménye nem lett a pernek, mivel a kereset ilyet nem tartalmazott. A Kúriának lehetősége van jogegységi határozatot hozni, amely a későbbi, azonos okok miatt indított pereknél adhat útmutatást a bíróságnak.

Erre a jogalapot az adja, hogy a szerződésben nem adták meg pontosan a devizában számolt tartozást.
A kérdésben azonban nem egységes az álláspont, nem mindenki ért egyet a bíróság döntésével.

Mit mond a bankszövetség és mit az adósok?

A Magyar Bankszövetség szerint nem helyesen járt el a bíróság az említett ügyben, mivel a korábbi jogegységi határozatokban már ezekben a kérdésekben hoztak diszpozitív szabályt. Ezekben rögzítésre került ugyanis, hogy:

A deviza alapú kölcsön esetében is pontosan ismert a tartozás pontos összege.

A kölcsönadott összeg deviza, a folyósított összeg forint.

A kölcsön pontos összegét pedig (a szerződésnek megfelelően) a folyósítási értesítő tartalmazza, mivel a devizában számolt tartozás csak a folyósítás napján számítható ki.

“Nem szükséges, hogy a kölcsön adott összeg és a törlesztések részletei tételesen szerepeljenek a szerződésben, hanem elégséges, ha azok kiszámítható módon vannak meghatározva.”- olvashatjuk a Magyar Bankszövetség Kúriának írt levelében. A bankszövetség szerint egyébként azért sem lenne jó a per alapján jogegységi határozatot hozni (és ezért nem is volt szerencsés a törvényszéki ítélet), mert ezzel ellentmondanának egy korábbi, devizahitelekkel kapcsolatban hozott jogegységi döntéssel. A levélre egyébként a legfelsőbb bírói testület polgári kollégiumának vezetője, Wellmann György bocsánatkéréssel reagált a Kúria elmített egyedi ítélete miatt, vagyis egyértelműnek tűnik, hogy a Kúria hajlik a bankok álláspontjának elfogadására.

A levelezés napvilágra kerülése miatt viszont volt olyan érdekvédelmi szervezet, amely felemelte hangját a bankszövetség levelében található indoklásokkal szemben.

A Hiteles Magyarok Fóruma szerint a Törvényszék döntése jogos, az ítélet alapján még forint alapú szerződéssé sem lehetne átminősíteni az esetet, mivel a fentiek miatt a tartozás tényleges forintösszege sem egyértelmű, ezért mindenképpen érvényteleníteni kell ezt a szerződést.

Véleményük szerint:

“A jogegységi kérdés megszületése is felveti azt, hogy ezek a szerződések mennyire voltak világosak és átláthatóak és tisztességesek.”

Az persze kérdéses, hogy hány adóson segíthet egy jogegységi határozat, erről egyelőre nem áll rendelkezésünkre adat. Ennek oka, hogy a szerződések bankon belül is eltérőek lehetnek, nem is beszélve arról, hogy pénzintézetenként más és más volt a hitelezői gyakorlat. A Hiteles Magyarok Fóruma szerint egyébként a szerződések nagy része lehet érintett, ha jogegységi határozat születik.

Tényleg jön a második devizahiteles elszámolás?

A szabály alkalmazása nem lenne kötelező, vagyis nem vonatkozna automatikusan minden szerződésre. Megteremtheti azonban a lehetőségét annak, hogy a törvényhozás (a 2014-es devizahiteles törvényekhez hasonlóan) kógens, vagyis kötelező érvényű szabályt alkosson. Ez viszont azt jelentheti, hogy akár egy újabb devizahiteles elszámolás jöhet. Lényeges, hogy a korábbi gyakorlatot alapul véve ez nem történik meg 2017 előtt.

A 2015-ben lezajlott elszámolásokhoz egyébként a Kásler ügy adta meg a jogi alapot. A devizahiteles házaspár az árfolyamrés miatt perelte be a bankját. Az ügy az Európai Bíróságot is megjárta, majd a Kúria jogegységi határozatával végződött. Ekkor kimondták, hogy az országgyűlésnek lehetősége van a diszpozitív szabályból (jogegységi határozat) kógens szabályt (mindenkire kötelező erejű törvényt) alkotni, betömve a joghézagokat. Ezzel a lehetőséggel a parlament élt, így kezdődhetett meg a tisztességtelen okok miatt az elszámolás 2015 elején. A bankok által ügyfeleknek visszatérített összeg egyébként 800 milliárd forint körüli volt.
(penzcentrum)

Bal-Rad komm: A devizahiteles probléma az, amit qrmányunk se lenyelni, se kiköpni nem tud! Ráadásul ezzel még csak “azeemúttnyócév” sem működik.

Érzik a dolog politikai súlyát, ami pedig egyre nagyobb lesz! Mert “valami van!”-hogy időről-időre kénytelenek előhozakodni a dologgal. Szeretnék úgy megoldani a dolgot, hogy a kecske is jól lakjon, de a káposzta is megmaradjon! Azaz: a bankszövetség nevű hiénagyülekezetet mindenképpen jól kéne lakatni, de túl sok a bedőlt hitel! Márpedig a hitelesek választópolgárok, a bankok pedig pánzeszsákok a politikusoknak!-amíg hatalmon vannak! De ahhoz meg a választók is kellenek!

Nagy dilemma!

Ugyanakkor-alighanem megkérdőjelezhetetlen jogossággal-a hitelesek KÁRPÓTLÁSI IGÉNNYEL IS ELŐÁLLNAK MOSTANSÁG! Mert bizony sok forinthitel egy kisebb “devizahitel” miatt dőlt be! Ez pedig hozta magával a mellékhatásokat! Az anyagi tönkremenetelen túl! Öngyilkosságok, megbetegedések, családok széthullása!-hogy csak néhányat említsünk! Amik miatt kártérítési perek százezrei indulhatnak! Amik során csak egy adós által megnyert per-normális országban persze-egy bank bedöntéséhez vezethet/ne!

Nyilvánvaló, hogy qrmányunk most is CSAK IDŐHÚZÁSRA JÁTSZIK, mint már több mint hat esztendeje! A választókat illetően viszont ugyanott tart, mint hat éve! Helybenjár!-az idő pedig vészesen fogy!

Nyilvánvaló, hogy mindenki számára elfogadható jó döntést-jogi úton- összeeszkábálni nem lehet!

Az is nyilvánvaló, hogy qrmányunkat szorítja az idő, a bankszövetség, és a becsapottak! Döntenie kell qrmányunknak!

Vagy qrmányunk lesz megdöntve! Jelen körülmények és a közeljövő esetleges történései nem sok jóval biztatják qrmányunkat! Amikor pedig mindennél nagyobb szüksége lenne a legszélesebb társadalmi támogatottságra!

Qrmányunkból a politikai akarat hiányzik a hitelesválság megoldására! Ez pedig végzetes hiba! Adósokra, qrmányra nézve egyaránt! Ezzel pedig csak a hiénaszövetség nyerhet!
















A bankárok, politikusok és papok fejétől bűzlik minden!
Van itt a neten egy hosszú cikk, ami szerint állítólag nem véletlenül pusztulnak mostanában sorban a bankárok. Állítólag Putyin az egész Rothschild klánra kiadta a kilövési engedélyt. Az egyik Rothschild ellen büntetőper is folyik. A vatikáni pápuát is sürgősen szeretnék eltávolítani. Remélem igazak ezek a hírek és valóban léteznek azok az erők, akik sorban levadásztatják az elmúlt évszázadok háborúiért, pusztításaiért felelős bankárokat és cinkosaikat. Az angol királynő is retteg a drónoktól, mivel gondolom látta milyen könnyű egy ilyen fegyverrel messziről bárkit elintézni. De ezt már én is felvetettem párszor, mint elintézési módot a leggonoszabbak likvidálására. A kínai Triádok is ha kell több ezer bérgyilkost küldhetne ezekre a parazitákra.
Egyvalamit még ezek is tudnak, akik ma azt hiszik, hogy ők érinthetetlenek. Hogy hiába cserélgetik időről időre a belső szerveiket, hiába frissítik fel a génjeiket, másoktól ellopott és a világ elől eltitkolt gyógymódokkal, egy rakéta ellen ők sem tehetnek semmit. Márpedig valamikor nekik is ki kell dugniuk az orrukat az erősen őrzött erődítményeikből, birtokaikról.
mormota:

















































































Beprogramozott, agy mosott, ostoba csürhe! Soha nem értettem, de soha nem is fogom megérteni a vallásokban hívő birkákat! Egész életükben Jahvétól fosnak, mert ugye ahhoz imádkoznak, vetik a fordított T betűket, sátán kereszteket, (megnéztem videón, a pápa is úgy csinálja) nem értem! NEM ÉRTEM!!! Minek közvetítő és kihez? Valami Úristenhez, ami egyenlő Jahve! Ha az Isten jóságos, akkor mi a francnak kell könyörögni hozzá a kegyelméért? Egész életében attól gazol sok milliárd ember, hogy ha nem hisz valamelyik sok ezer éve kiagyalt vallásban, akkor valami pokol nevű helyre kerül. Még a maffiózók, még a legnagyobb kur@ák nyakában is ott lóg a kereszt, gyilkolnak, vétkeznek minden elképzelhető módon, mert ugye meg lehet utána gyónni, bűnbocsánatot lehet nyerni. Irigylem az állatokat, Isten bizony, hogy az egyszerű kis lelkükkel, ami élteti őket, az egyszerű kis természetes ösztönükkel nem hülyíthetők be semmiféle vallási vagy bármilyen ideológiákkal. Egyszerűen csak élik a kis életüket, aztán mikor eljön az ideje, távoznak. Elképzelem, ahogy egy oroszlán vagy tigris, vagy bármilyen ragadozó bemegy egy templomba imádkozni.
Bocsáss meg Atyám, vétkeztem! Ölnöm kellett, hogy éhen ne dögöljek! Egy állat nem az élvezett kedvéért öl, mint beteg lelkű emberek milliói, hanem mert a génjeibe beleírt ösztöne ezt parancsolja neki. Öl, ha éhes, ha a territóriumát védi, ha a kölykeit védi, hímek esetében párzáskor véletlenül, vagy például az oroszlánok esetében, más hímektől való kölyköket, hogy a saját génjeit adhassa tovább. De soha nem ölnek értelmetlenül, mások parancsára, ideológiáktól megmérgezett aggyal. Egy állat soha nem követ el bűnt, hogy a fenébe lehetséges ez? Nekik nincsenek erkölcsi gátlásaik, azt teszik, amit az ösztönük diktál. Mi már ösztönből se vagyunk képesek megvédeni magunkat a nyíltan a kárunkat akaró, életünkre törők ellen. Nem vagyunk képesek megvédeni a saját és családunk érdekeit, a saját földünket, ehelyett idegeneket pátyolgatunk, zabáltatunk, mi meg éhen döglünk lassan, kifosztva, megalázva. Undorodom ettől az egész hányadék világtól, vallásostul, bankárostul, politikai bűnözőstül, mindenestől úgy ahogy van!!!
mormota.

https://www.youtube.com/watch?v=dql-D6JQ1Bc




Legyen újra nagy és egységes a Kárpát-haza! Vesszen Trianon!!!
IGAZ HAZAFIAK / GERINCES MEGBÍZÓK KERESTETNEK!

Egy gerinces hazafi soha, csak egy ellenérdekelt törődhet bele a világban párját ritkító, jóvátétel nélkül soha el nem évülő aljasságba: a trianoni nemzetgyilkosságba! A nemzetközi paraziták mesterkedése / előkészítése után 1920. júni 4-én a versaillesi Nagy Trianon kastélyban írták alá azt a morbid módon békeszerződésnek nevezett nemzetgyilkosság- határozatot, mely következtében Honunkban és határainkon kívül élő agymosott orvgyilkosok a már rászáradt vértől mocskos körmeikkel máig vonagló nemzettorzóvá tépték Nemzetünket.

A Párturalom Felszámolásáért Hunmagyar Vérszövetség nevében kérlek benneteket: Feltétlenül írjátok alá a mellékelt megbízólevelet, terjesszétek a felhívást, s kérjetek másoktól is felhatalmazást Szigeti Sándor bátyám részére, aki elhatározta, hogy 1 millió megbízólevél megléte esetén, jogilag is felvértezve a Nemzetközi Bírósághoz fordul, mint Hivatalos Képviselő (Attorney in Fact) Társadalmi Keresetet nyújt be, hogy érvénytelenítse a gyalázat jogi alapját.

Vigyázz! Az ellenérdekeltek azt terjesztik, hogy a trianoni szerződés már nem érvényes, viszont a valóság az, hogy teljes gyalázatával él, szedi áldozatát és senki nem hatálytalanította a 130 oldalban foglaltakat. Minden erre épülő szerződésnek a jogi alapja. Mondja ki a bíróság, hogy nem érvényes!!!

Szigeti Sándor bátyám 1956-os szabadságharcos volt, majd kényszerű távozása után az USA-ban közismerten vasakaratú rendőr-ezredesként magas beosztásban ténykedett és pardont nem ismerve több tízezer bűnözőt penderített az őket megillető helyre. Mint igaz magyar hazafi, kötelességének érzi, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a Hunmagyar Haza oltárán és a méltánytalanul oly sokat szenvedett nemzetünk jóvátételt kapjon.

A nemzetközi paraziták által a háttérből irányított, egymással marakodó, álnemzeti, lakáj kormányaink és pártjaink, beleértve mindennemű ellenzéket, kivétel nélkül, csak voksra, hatalomra és „zsírosbödönre” vágynak. Eszükbe nem jutott volna a trianoni jóvátétel ügyében gyakorlatilag fellépni, de jövőben sem számíthatsz rájuk.

Kérlek töltsd ki Szigeti Sándor részére a megbízólevelet és juttasd el postán a címemre! Kőműves Géza, 9400. Sopron, Puttonyos köz 8.

Üres megbízólevelet e- mail címre is küldök. apor45 @gmail. com

+36/ 70 3126794

2016. május 12. Sopron

Csatoltam nyomtatványt is!

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért egyedül a Magyar Királyságot büntették meg. A Békeszerződés előtt a Magyar Királyság területe 325.411km2 volt, lakosainak száma 20.886.000 fő. A Békeszerződés következményeként az ország területe 92.863 km2-re, míg lakosainak száma 7.615.000 főre csökkent. A Nürnbergi Nemzetközi Bíróság 1946. október hó 2-án a II. világháború kirobbantásáért és a világháborúban elkövetett jogsértésekért Németország akkori vezetőit felelősségre vonta és megbüntette, azonban a Német Nép felelősségét nem állapította meg. A Nemzetközi Bíróság a Német Népet mentesítette az egyébként törvénysértő kollektív felelősségre vonás alól. Általánosan elfogadott tény, hogy egy nép vagy nemzet a vezetők bűneiért és törvénysértéseiért nem felel. Ugyanakkor az I. világháborúban való részvétel miatt Magyarország esetében nem az ország vezetőit, hanem a Magyar Népet büntették meg, ezeken túlmenően Magyarországot hatalmas összegű kártérítés megfizetésére is kötelezték. Ez az eljárás több szempontból is törvénysértő. A szerződés következtében Magyarország területi elcsatolása az alábbiak szerint történt: - Romániához: 103.093 km2 (31,8%),- 5.256.451 fő (25,2%) - Horvátország (Jugoszláviához): 42.541 km2 (13,1%), 2.621.954 fő (12,6%) - Jugoszláviához: 20.551 km2 (6,3%), 1.510.897 fő (7,2%) - Csehszlovákiához: 61.633 km2 (18,9%), 3.515.351 fő (16,8%) - Ausztriához: 4.026 km2 (1,2%), 292.031 fő (1,4%) - Lengyelországhoz: 589 km2 (0,2%), 24.880 fő (0,1%) - Olaszországhoz: 21 km2 (0%), 49.806 fő (0,8%) Elcsatolt területek és lakosság összesen: 232.448 km2 (71,5%), 13.271.370 fő(63,5%) Elcsatolás után megmaradt terület és lakosság: 92.963 km2 (28,6%), 7.615.117 fő (36,5%) Magyarországot 300 millió USD kártérítés megfizetésére is kötelezték az alábbiak szerint: Oroszország részére 200 millió USD, Jugoszláviának 50 millió USD, Csehszlovákiának 50 millió USD. A Békeszerződés kimondta, hogy amennyiben a szerződő felek a szerződésben foglalt megállapodást nem tartják be, úgy szerződésszegést követnek el, amelynek alapján a szerződés érvénytelenítésére, illetve hatályon kívül helyezésére kerülhet sor. A Békeszerződéshez csatolt Kisebbségi Záradék szerint a Szerződést aláíró felek kötelezettséget vállaltak a területükön élő valamennyi nemzetiség emberi jogainak maradéktalan biztosítására. Az emberi jogok biztosítása az elcsatolt területeken nem érvényesült: Történelmi tény az elcsatolt területen élők más területekre kitelepítése, internálása, deportálása. Tény a templomrombolások, a vallásszabadság semmibe vétele, a nyelvhasználat korlátozása, a kultúra gyakorlásának tiltása. A kisebbségi jogok betartása biztosítva nem volt, ezzel a szomszédos államok - Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia - szerződésszegést követtek el. Külön kiemelném azt a történelmi tényt, amikor Csehszlovákiából több, mint 100 ezer magyart kényszerítettek lakhelyének elhagyására és Magyarországra történő költözésükre úgy, hogy ingó és ingatlan vagyonukkal nem rendelkezhettek (Benes dekrétum). A Szerződéshez csatolt Kisebbségi Záradékban foglaltak betartását soha senki nem ellenőrizte. A Záradékban foglaltak betartása a Magyarországgal határos államok részéről 1920. évtől kezdődően nem érvényesült. A kisebbségeket ért atrocitások következménye az is, hogy több, mint 100 ezer magyar az elcsatolt területekről gyakorlatilag eltűnt. Ez a háborús bűntett miatt felelősséget felveti. Hivatkoznék arra a konkrétumra, amikor Josip Broz Tito terroristái több, mint 40.000 magyart mészároltak le Délvidéken. A magyar lakosság számának radikális fogyatkozását a korabeli és a jelenlegi lexikonok adatai közötti eltérés is igazolja. E körben figyelembe veendők az 1910-es népszámlálásadatai is. A Szerződést aláíró államok közül több országnak a helyzetében változás állott be: - A Szovjetunió, mint egységes állam megszűnt. - Jugoszlávia, mint a Szerződést aláíró egyik állam a korábbi formájában megszűnt létezni. - Csehszlovákia, mint egységes állam ugyancsak megszűnt. A változások miatt a Szerződés a jogi formájában sem tartható fenn. A Békeszerződések következtében Magyarországot ? többek között - az alábbi veszteségek érték: Haditengerészetüket ért kár színaranyértékben: - hadihajó 60.000 kg színarany - hajógyári anyagok, iparcikkek, gépek 480.000 kg - hadikórházak, hidrográfiai hivatalok, hadiakadémiák 300.000 kg - hadikikötői felszerelések 10.000 kg - 801 db hajó 80.000 kg - Fiume kikötő felépítésének értéke 21.300 kg - Fiume kikötő ingó és ingatlan értéke 7.500 kg - tengerhajózási vállalatoknak nyújtott segély összege 7.500 kg - tengerhajózási vállalatok vagyona 7.785 kg - összesen 974.085 kg színarany-érték. (Az adatok dr. Juba Ferenc tengerészkapitány-történész szakértő adatain alapulnak.) További veszteségek: - az ország összes arany-, ezüst- és sóbányája, - a szénbányák 80 %-a, - az erdők 90 %-a, - vasútvonalak és az ezekhez tartozó vasúti szerelvények, - a felbecsülhetetlen értékű műkincsek, - Fiume, az egyetlen tengeri kikötő elvétele, - az összes tengeri és folyami hajók. Közismert tény, hogy a Békeszerződés delegátusainak tagjai között a Magyarországot sújtó retorziót illetően egyetértés nem volt. A nézetkülönbségek a korabeli jegyzőkönyvekből, visszaemlékezésekből egyértelműen igazolhatók. A továbbiakban a Szerződés létrejöttében és a Szerződés megkötése utáni időszakban hivatalban lévő politikai személyiségek véleményét idézem: David Lloyd George brit miniszterelnök a Londonban, 1928. október hó 4-én előadott beszédében kijelentette: ?a teljes okmány- és adattár, amit egyes szövetségeseink a béketárgyalások során nekünk szolgáltattak, hazug és hamisított volt. Nem vettük észre a szövetségeseink által elénk terjesztett statisztikák valótlanságát, amely végül is a diplomácia történetének legigazságtalanabb békéjét hozták létre, és amelyek következménye a nemzetközi törvények és a nemzetközi jogok legdurvább megsértése volt.? A fentiekről David Lloyd George az emlékirataiban szól. Henry Pozzi 1933-ban megjelent írásában kifejezetten felveti a tárgyalófelek felelősségét. Lord Newton szerint ?a nagy békebírák nem ismerték azon nemzetek néprajzának, földrajzának és történelmének alapelemeit, amelynek sorsát rendezniük kellett.? Robert Cecil angol delegátus szerint ?a Népszövetséget azon célból hozták létre, hogy ?időről időre határrevíziót eszközöljön.? Nicolson Harold, aki a Békekonferencián jelen volt, 1933. évben a következőket írta: ?Magyarország feldarabolása oly módon történt, hogy az érdekelt lakosság véleményét senki sem vette figyelembe.? Az angol diplomata ?Peacemaking? címűkönyvében több érdekelt államférfi véleményét is összegzi, amikor a következőt jegyzi fel: ?az uralkodó gondolat az volt, hogy az elért béke rossz és alkalmazhatatlan, a béke az intrikának és a kapzsiságnak az eredménye, és ez a béke inkább előkészíti a háborút, mint azt megakadályozná.? Nitti, aki az olasz kormány nevében szólott, a békefeltételeket azért tartotta elfogadhatatlannak, mert Magyarország szétdarabolása esetében a szláv túlsúly ellen nem látott semmiféle erőt. Nitti kitért arra is, hogy Olaszország az Osztrák-Magyar Monarchiával, nem pedig Magyarországgal harcolt. A későbbi amerikai nagykövet, Bullit, a következőket írta Wilson elnöknek: ?Én csak egy vagyok azok a milliók közül, akiknek bizalmuk volt Önben. Mi azt gondoltuk, hogy Ön egy pártatlan és igazságos békét akar. Ennek ellenére a területi feldarabolásoknak népek lettek az áldozatai, és ez magában hordja egy háború csíráit. A Békekonferencia rendelkezései bizonyos, hogy újabb nemzetközi összeütközéseket élez fel. Saját népe és az emberiség érdekében az Egyesült Államoknak kötelessége, hogy megtagadja ennek az igazságtalan békének az aláírását.? Itt kell említeni Ionel Bratinau román miniszterelnök 1920. július hó 1. napján Bukarestben elhangzott nyilatkozatát: ?nem nyughatunk addig, amíg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem tesszük, mert mindaddig, amíg Magyarországban az életképességnek szikrája is van, mi magunkat biztonságban nem érezhetjük.? A Trianoni Békeszerződés tárgyalása során több esetben felvetődött, hogy Romániát tekinthetik-e a tárgyaló felek szövetséges államnak. A Franciaországot képviselő Tardieu és Berthelot voltak azok, akik nem kis nehézségek árán érték el azt, hogy az Antant nagyhatalmak Romániát hadviselő államnak ismerjék el. Maga Clemenceau miniszterelnök nyilatkozta, hogy ?a szövetségesek megegyeztek abban, hogy Romániát ismét szövetséges hatalomnak tekintik, és a Konferencián e szerint kezelik?, tehát a szövetségesek Romániának ugyanolyan számú küldöttséget engedélyeztek, mint Belgiumnak vagy Szerbiának, vagyis azoknak az államoknak, amelyek a háború kezdetétől annak befejezéséig harcoltak Németország - Ausztria-Magyarország ellen. Történelmi tény, hogy a magyar delegáció a Béketárgyalásokon nem vehetett részt. Csupán akkor volt jelen, amikor a meghozott ítéletet, határozatot a részére kézbesítették. Ekkor közölték a magyar delegációval, hogy csak akkor lehet tagja a Népszövetségnek, ha a határozatot tudomásul veszi. A magyar delegáció a kényszerítő körülmények hatása alatt írta alá a Békeszerződést. Ez az aláírás, mivel a kényszerítő körülmények hatására történt, mind a nemzetközi jog, mind pedig a bírói joggyakorlat értelmében érvénytelen. A közelmúlt - de a Békeszerződés következményeivel szorosan összefüggő - jellemző példája a 169/1997-1991/18 számú törvény, melyet a román illetékes szervek fogadtak el. Ez rendelkezik a törvénytelenül elvett, elkobzott ingatlanok eredeti tulajdonosainak történő visszaszolgáltatásáról. E törvény nemzetközi visszhangja pozitív. Ugyanakkor tény, hogy a törvény ellenére a Romániában kisebbségben élő magyar anyanyelvű lakosság - akiknek mintegy 70-75 %-a a törvény hatály alá tartozna - semmiféle korábban elkobzott vagyonát vissza nem kapta. Hasonlóan a törvény hatálya nem terjedt ki a római katolikus egyházra sem. A Trianoni szerződés elfogadásakor Magyarországot az I. világháborúban való részvételéért büntették meg. A Párizsi Békeszerződés aláírásakor viszont Magyarországot a II. világháborúban való részvétele miatt marasztalták el. Mindkét szerződés kollektív büntetésről rendelkezett, ami a nemzetközi jog alapján elfogadhatatlan. Összességében megállapítható, hogy mind a Trianoni, mind a Párizsi Békeszerződés alakilag és jogilag is érvénytelen. Az elcsatolt területen élő magyar állampolgárok sérelmére 1920. évtől kezdődően olyan bűncselekmények elkövetése történt, amelyek a nemzetközi jog alapján nem évülnek el. Szükséges lenne annak bíróság által történő kimondása, hogy a fent említett Szerződések érvénytelenek és az érvénytelenség következtében a Magyar Népet jogorvoslat illeti meg.




















































A fény gyermekeinek örökös harca a sötét oldalon lévökkel...!







































Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése